Csalogány Étterem Vélemények

1 felhasználó az ide látogatott 1 -ból(ből) találta ezt az értékelést hasznosnak

Irta: homár

A Homárt a napokban ott csapták fejtoron, ahol a legkevésbé számított rá. Miután az ismerõsök körében - including Mûtannin és Subba Sándor - szlogenné vált, hogy a város pillanatnyilag legjobb étterme a Csalogány 26, fogtuk magunkat nyolcan, és oda szerveztünk egy vacsorát. Vidám hangulatban, pozitív elõítéletektõl csöpögve, az elõételektõl a desszertekig mindent végigrendelve pörgött az este, azzal az egészen furcsa színezéssel, hogy a kiszolgálás elképesztõen hanyag, sõt lekezelõ, sõt mondok még hosszabbat: kioktató-nevelõ-büntetõ jellegû volt. El nem tudom képzelni, hogy mivel szolgálhattunk rá erre a bánásmódra, de a Tasnádi Péter-hasonmás teremfõnök és csapata az elsõ pillanattól rideg lekezeléssel bánt velünk, ami az elõételek megrendelése táján odáig fokozódott, hogy kihozták a kis tégely vajakat, majd 25 percig nem kaptunk hozzá kenyeret. A bort tõlünk másfél méterre helyezték el, majd direkt nem néztek felénk, hogy kiszáradjunk, majd amikor valamelyikünk fölállt, és próbált tölteni, sértetten ugrottak oda. Hatan kezdtük az estét, egy páros egy óra múlva csatlakozott. Barátnõnk rendelt egy fröccsöt, és belemerült volna az étlapba, ha a szereptévesztett pincér nem oktatja ki arról, hogy elõbb rendeljen ennivalót. Végtelenül kellemetlen, és ugyanannyira megmagyarázhatatlan volt ez az egész, fõként, hogy a konyha egyébként a jó és a kiváló között mozgott, emlékezetes pillanatokkal. De így inkább rémálomszerû emlékeim vannak Budapest legmenõbb helyérõl, ahol a jelek szerint a tulajok fejébe szállt a hírnév. Különösen visszás volt, hogy miközben velünk feltûnõen parasztkodtak, a szomszéd asztalnál ülõ haveri társasághoz kijött a séf és kvaterkáztak egy jó nagyot. Zárójelben mondom, hogy a helyet azért sem ajánlom nagyobb társaságoknak, mert párját ritkítóan béna az akusztikája: a tér elnyeli a közelrõl érkezõ hangokat, így a srégen szemben ülõt már alig hallani, a három asztallal arrébb táplálkozó osztrákoknak viszont minden szava kristálytisztán érthetõ. Az eset ráadásul sajnos nem elszigetelt jelenség, azóta megtudtam, hogy egy másik alkalommal a húgomékkal is így bántak el itt a pincérek. Azóta az is eszembe jutott, hogy talán nem voltunk elég formálisan felöltözve, azért gyûlöltek, dehát nem papucsban-saronban voltunk, hanem átlagos városi fiatalfelnõttes viseletben, sõt az egyikünk öltönyben, akadt ing is, szóval nem egy csapat goást kell elképzelni.